Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tükrök Könyve 2. rész

 

igazgato.jpg

 

Miközben édesanyja az igazgatóval megtárgyalta a beiratkozással kapcsolatos teendőket, azalatt Jeanne teljesen magába mélyülve töltögette a tesztet.

Életének, lelkének legmélyebb titkait akarták a felszínre hozni, tudni minden apró információt, életének minden aspektusáról.

Jeanne furcsállotta, hogy ennyi mindenre kíváncsiak,de magával ragadta az intézmény atmoszférája, mint egy szerelembe esett fiatal lányt, ki nem lát tisztán a rózsaszín ködtől.

A lány már másnap az iskola tanulójává válhatott,de sietniük kellett, mert 13.30-ra a zongoratanárnál volt jelenésük.

Másnap reggel egyenes út vezetett egy új életbe, ahol új lappal kezdhet,véget vethet a sok évnyi szenvedésnek, végre boldognak érezte magát. Büszkén vette hátára iskolatáskáját, édesanyja mellett lépkedve, többször rámosolygott, érezte a jelleméből áradó békességet és harmóniát, az anya kölcsönösen visszamosolygott lányára s büszkén felemelve fejét a szeptemberi napba irányította tekintetét.

Az iskola kapujában elbúcsúztak egymástól, Jeanne még visszapillantott a válla felett, s megnyugodva konstatálta,hogy abban a pillanatban találkozott tekintetük.

A hatodik osztálynak az első emeleten lévő terem adott helyet, hatalmas ablakok nyújtottak segítséget a jobb tanulmányi eredmény eléréséhez. Az ablakok az iskola udvarára nyíltak, mely jelentősen hasonlított egy szultán palotakertjére, az udvar közepén szökőkút adott életet az ifjúságnak

Fehér padok kerültek kihelyezésre, arra az esetre ha valaki a szabadban szeretne megebédelni, olvasni vagy csupán egyszerűen megpihenni, Jeanne idegennek érezte magát, de egy barátságos életvidám lány került a látóterébe,ki az első padból kiugorva magával vonszolta.

- Szia! Az én nevem Cantaine! A tiéd? - kérdezte harsányan, miközben kipakolt táskájából, felkészülve az órára.

- Jeanne! Jeanne Fontaine! A többiek? - kérdezte leülve a padba.

- Ők mindig későn érkeznek! - legyintett a szőke göndör fürtös cserfes kislány.

 

lanyok.jpg

 

Jeanne kissé feszültté vált, kényelmetlenül érezte magát a társaságában, a lelkében élt a tudat, hogy őt nem szeretik, csak percek kérdése s megismétlődik a múlt, újra élheti azokat a pillanatokat, melyeket szívesen kitörölne emlékezetéből.

- Sziasztok! - csapódott be egy duci kisfiú, fánkot majszolva leült a hátsó sorban, kis idő múlva újra feltűnt bozontos kobakja, hogy illendően bemutatkozzon.

-Hello! Te vagy az új lány? Francois Giraud! - mondta a lány felé hajolva, ki már a pánik közelében járt, érezte a verejtéket egész testén, mintha egy katlanban ülne.

- Jeanne! Szia! - mondta tömören, vékony mosolyt ejtve, közben csak egyre szaporodtak a gyerekek s közben a tanárnő is megérkezett,ki vastag keretes szemüvegét igazgatta, áthatóan figyelte az új tanítványt, mintha a lelkébe akarna látni.

 

What School Was Like Throughout The Years 1950 To 1970

Az első óra matematika volt, a gyors bemutatkozást követően nagyot ugortak a hatványozás birodalmába, Jeanne nem kifejezetten szerette ezt a tárgyat, bár gondot nem okozott számára a számok világa, nem látott benne semmi fantáziát, mivel a matematika szabályokra és alapelvekre épül.

A szünetben a híres fehér padon tízóraiztak, Jeanne eltűnődött az épület sejtelmes s baljóslatú atmoszféráján, úgy érezte mintha szólna hozzá, megérkezett arra a helyre ,ahol már régóta várták.

A néma atmoszférát suttogó hangok jelenléte zavarta meg, mintha több ember szólt volna hozzá s mind egyszerre,így fejezték ki örömüket érkezéséről tudomást szerezve.

Félelemmel töltötte el az iménti élmény, osztálytársnője észre vette rajta zavartságát, s oldalról megbökte:

- Jól vagy? - kérdezte.

- Igen! - felelte, mint aki most érkezett volna vissza ebbe a világba, de a suttogásokat még mindig hallotta. - Menjünk vissza! - szólította fel türelmetlenül Cantaine-t.

- De miért? Még nincs vége a szünetnek? - kérdezte döbbenten, s azon töprengett ez a lány valószínűleg stréber. Jeanne menekülésszerűen igyekezett vissza az osztályterembe, bekuporodott padjába, s kifújta magát, biztonságban van, gondolta.

Cantaine leült mellé, s figyelmesen elemezte Jeanne viselkedését, volt egy olyan sejtése koránt sincs rendben semmi, nem akarta kérdéseivel gyötörni, ha szeretne beszélni róla, magától is megnyílik, idővel.

Neki az a dolga,hogy segítsen neki sok türelemmel és megértéssel, még nem tudott róla szinte semmit, de azt érezte valami mély fájdalom húzódik meg a háttérben.

 

 

Kis idő múlva a többi gyerek is visszatért az osztályba, Jeanne próbált lélekben  visszatalálni a való életbe, melyhez sok erőfeszítésre volt szüksége, hogy ne zökkenjen ki a materiális szintről.

A nagy szünetben sem ment ki, benn maradt a hetessel, aki izgalmas történetet adott elő, mely felcsigázta kíváncsiságát.

A történet szerint, az épület a második világháború alatt német katonai támaszközpontként működött, de ezt megelőzően elmegyógyintézetként adott helyet, mondhatni a meggyengült lelkűeknek.

Sok ember lehelte ki itt életét, kiknek lelke, még itt bolyong a falak között, az alagsorba költözött a könyvtár, ahol lehetőség nyílik az épület történetének tanulmányozására.

Jeanne mielőbb látni szerette volna a könyvtárat, de nem akart ajtóstól rontani a házba, még vár egy kicsit, de azután beleveti magát a nyomozásba, kíváncsi volt milyen sötét titkot rejthet az intézmény.

Cantaine is észrevette rajta a változást, s jólesően nyugtázta, jó irányba halad az úton.

 

 

Az iskola kapujában váltak el, mert Jeanne édesanyja már várta lányát, öröm töltötte el szívét, hogy talált magának egy barátot, lánya szinte repült a boldogságtól, visszatért az a cserfes kislány, akit már évek óta nem láthatott.

 

 

Pâtisserie Stohrer - Paris tourist office

A napot a híres Stohrer cukrászdában fejezték be, nagy élményt nyújtott számukra a gazdag ízvilágú sütemények kínálata, a kislány nem győzte sorolni a nap folyamán átélt élményeket.

Édesanyja ennek csak örülni tudott, válaszul kedves mosolyt küldött feléje, közben megérkezett a kávé és Jeanne számára a habos tejeskávé, már rég nem töltöttek ilyen jól egy szabad délutánt.

 

 

Jeanne nekifogott a házi feladatnak miután felérkezett szobájába, becsukta maga mögött az ajtót, elsőnek a fogalmazásnak állt neki, melyben a hétvégi elfoglaltságokról kellett írni.

Még nem tudta hogyan kezdje el a történetet, közben bele-bele kortyolt teáscsészéjébe, hogy egy kis ihletet kapjon, az ablak nem volt kinyitva, ezért kissé áporodott szag terjengett a szobában.

A nap már lenyugvásra készült, vörösre festve környezetét csodálatos élményt nyújtott, s a kislányt is elbűvölte, közelebb lépett az ablakhoz, hogy jobban szemügyre vegye.

Pár perc múlva vissza fészkelte magát az íróasztal mögé, s meglepetten vette szemügyre az írást a füzetben, melyet nem ő hagyott maga után:

- Hello, Jeanne! - ez volt az üzenet, a lány felsikított, testvére a szomszéd szobából átkoppantott, hogy jobban tenné ha befejezné a hisztériázást, szája széle is remegett, tudta megint eljött a kísértet.

Beletúrt a hajába, ekkor váratlanul egy erős csípést érzett a nyakán, halkan felsikított, nehogy valaki meghallja, a tettes az egyiptomi csípőszúnyog volt, latin nevén Aedes aegypti, Jeanne teketóriázás nélkül dühösen lecsapta.

Maradványait kiszórta az ablakon, s egy papír zsebkendővel megtörölte kezeit, remélte több izgalom nem éri a mai nap folytán, szeretné elkészíteni a házi feladatot.

Egy valami azonban aggasztotta, hogyan kerülhetett az a különös írás a füzetébe, tisztán emlékszik, ilyet nem írt, minek is írna egy üdvözlő üzenetet magának, az írás sem az övé, olyan, mint... az apjáé lenne.

- Úristen! - hirtelen a szájához kapott,hogy lehetséges mindez, és mit akarhat tőle, bár elég rossz volt a viszonyuk, talán szellemként visszajött, hogy bosszút álljon. - Nem, ez nem lehet! Ez őrültség! - mondta hangosan magában, miközben édesanyja felvitte szobájába a vacsorát.

- Mi történt? - kérdezte az anya belépve az anya.

- Semmi, anya! Csak a fogalmazás, nem nagyon sikerül... - próbálta kivédeni magát.

- Értem! Akkor jó étvágyat, és jó munkát! - mondta kedvesen.

- Köszönöm! Remélem hamarosan a végére érek! - mondta izgatottan, közben próbált a feladatra koncentrálni, de folyton halott apja járt az eszében, félelem fogta el, de érzéseiről senkinek sem mert beszélni.

Nehezen végére ért a feladatnak, próbálta elhessegetni a negatív gondolatokat, mert nem akar az új iskolában már az első héten rossz pontot szerezni, a lehető legjobb benyomást szerette volna kelteni.

 

 

Reggel édesanyja ébresztette, mert nem csörgött az óra, Jeanne megijedt, nem akart elkésni, és sebesen rohant a fürdőszobába, hogy mihamarabb elkészüljön.

A kapkodás nem kifejezetten jellemezte személyiségét,mert úgy érezte, egy ilyen helyzetben kicsúszik a lába alól a talaj, átkozta a napot, tudta semmi jóra nem várhat, és ez dühítette.

Végül is húsz perc alatt elkészült,  édesanyjával most kivételesen autóval mentek, mert ruhaanyagot kellett vásárolnia a méteráru üzletben, sok megrendelése volt, az istennek hála nem kellett nélkülözniük.

Renault 4Cv Jármű - Ingyenes fotó a Pixabay-en

 

Az iskola előtt édesanyja megállt a Renault 4CV autójával, még egy puszit nyomott lánya arcára, s mindketten elsiettek a maguk útjára, az anya a búcsút követően gyorsan rálépett a gázpedálra, még intett egyet a kislánynak s kikanyarodott a forgalomba.

Az iskola aulája üres volt, már mindenki a teremben tartózkodott, a termükbe érve gyorsan szemügyre vette, hogy a történelemtanár még nem érkezett meg, tehát annyira még nem késett el.

Cantaine mellé levetette magát, s kifújta magát, csak utána pakolt ki táskájából, termoszából kortyolt egy kis gyógyteát, s hátradőlt a padban.

- Még pont időben érkeztél! - mondta padtársnője, a következő pillanatban már megérkezett a fehér köpenyes férfi, ki már a nyugdíjhoz közeledett, de még mindig élvezte, hogy tudást adhat át a fiatal nemzedéknek.

Éduard Barrés volt a neve, mindenki nagyon szerette, kissé szórakozottnak tűnt, de emberszerető, nyugodt természetűnek ismerte környezete, a diákok is kedvelték, mert sajátos módon tanította a történelmet.

Technikája abban rejtőzött, hogy nem ledarálta a tananyagot, hanem meseszerűen, mondta el, hogy a diákok ott érezték magukat a Waterloo-i csatatéren, a mai nap is izgalmasnak tűnt, Párizs fejlődéséről hallhattak előadást.

- III. Napóleon kezdeményezésére a francia fővárost átépítették. A középkor alatt sokszor egészségtelen városrészeket lerombolták, a házak helyén széles sugárutakat és körutakat nyitottak, modern bérházakat és csatornahálózatot építettek, angol mintára közparkokat alakítottak ki. A környező települések egyesítésével megnövelték Párizs területét is. A nagy középítkezések sok munkalehetőséget teremtettek. Párizs a 19. század folyamán a művészetek és a divat fővárosává … - mesélte a tanár úr, s úgy elrepült az idő s már ki is csengettek, hallgatta volna tovább is, nagyon érdekesnek tűnt számára, hogy városáról olyan dolgokat tudott meg, melyet azelőtt nem ismert.

Az óra végére elvették azonban a kedvét, mert ehhez is kellett írni egy fogalmazást, az estéjét megint firkálással töltheti, szívesebben olvasott volna egy izgalmas regényt, például Lovecraft-tól valami vérfagyasztót.

A gyerekek többsége felhördült a hír hallatán, minden napra kapnak egy zsákra való házi feladatot.

Csak nyugalom! Nem kell lázadozni! A munka edzi egy ember jellemét! – mondta büszke szónoklással.

Tudjuk! Néha azért, nem árt egy kis pihenés!- mordult fel az egyik fiú, ki a vagányságáról volt híres, egy vérbeli szónok, kiállt minden alkalommal társai védelmében.

- Ígérem nem fogtok túl gyakran kapni ennyi leckét,de ezen túl kell esnünk! Na! Kicsengettek! - abban a pillanatban mindenki otthagyta mi a keze ügyében volt, s tódultak ki az ajtón egymást lökdösve.

A két lány utoljára maradt, megvárták amíg elindul a tömeg, nem szerették volna szardíniaként végezni.

Az ebédlőbe érve kikérték a tízórait s egy távol eső helyen fogyasztották el a vajas- lekváros kenyeret egy pohár tejjel.

- Cantaine! - a csendet Jeanne törte meg. - Nagyszünetben meglátogatjuk a könyvtárat? - kérdezte izgatottan, tágra nyílt szemekkel.

- Persze! - mondta a lány, miközben tömte magába a lekváros kenyeret, melyet egy pohár tejjel felváltva fogyasztott két harapás között.

- Jeanne- nak felragyogott a szeme, a kíváncsiság feltüzelte, izgalomba hozta, gondolatban már elképzelte, mi fog ott rá várni, érezte mintha húzná arra a helyre egy számára ismeretlen erő, muszáj volt odamennie.

A harmadik órát megzavarta egy lány váratlan jötte, ki már elfoglalta bérelt helyét, mialatt a többiek szüneten voltak.

Arleen Whelan | Red hair red lips, Vintage hairstyles, Red hair

 

Kicsit duci lány volt, nem volt kövér, inkább csak teltkarcsú, hosszú vörös haja, derekáig ért,de ez a szín nem volt természetes, hanem festett.

Egy ilyen korú lánynak, még nem illendő hajat festeni, nem csupán etikai, de egészségügyi megfontolásból is, nem beszélve a jellembeli fejlődéséről.

Párizs szélén éltek egy hatalmas gótikus villában, szüleinek étterem hálózata volt, így azt sem tudták hol költsék el pénzüket.

Sandrine, mert így hívták a lányt, zsebpénz gyanánt annyit kapott, amiért egy átlag ember két hónapig robotol egy koszos, büdös gyárban,minden egyes nap sofőr vitte iskolába, az ebédjét is egy közeli étteremből rendelték, így már érthető, hogy senki sem barátkozik vele.

Az iskola falain kívül sem voltak barátai, túl furcsának találták, és meg is volt rá az okuk.

A lányban időről- időre spontán kitörés ment végbe, minek következtében nem emlékezett az átélt eseményekre, kissé skizofrénnek lehetett volna mondani.

Szülei nem sokat foglalkoztak vele, lekötötte őket az üzlet, inkább pénzelték, semmint szeretetet nyújtottak volna, épp egy olyan korban, mikor legsérülékenyebb egy gyermek.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.