Istenek Között

 

1

Távol egy messzi országban, a múlt homályában elveszett Indiában a brit kelet - indiai társaság kezébe került a hatalom keserves véres csata folytán. Az 1880-as években ide települt WilliamHenstridge és családja, kik luxustermékek mellett cukornádültetvényeken dolgoztatta a sok száz rabszolgát, akiket kizsákmányolt a nagy hatalmú úr. E kegyetlen ember leánya volt Ruth, a gyenge szentimentális álmodozó lélek, elítélte apját azért amit tesz, és ahogyan teszi minden emberség nélkül,kegyetlen eszközökkel vette el az itt élő nép vagyonát,méltóságát, s állati színvonalra, a sárba tiporta őket. Ám ez  nem volt elég nekszámára,  hű embereivel könyörtelenül viselkedtek az uralmuk alatt álló emberekkel, naphosszat kínozzák,bántalmazzák a szegény népet ha nem kellőképpen végzik a minden energiát felülmúló munkájukat. Ételt, mi erőt adna a jobb munkavégzéshez, annyit kapnak, hogy az egy madárnak sem lenne elég. Gyűlölte, elítélte apját mindezek miatt, messzire elmenekült ha valamely rabszolgát kínzott kicsapongó élvezettel,elbújva a kíváncsi szemek elől siratta India népét s hosszú órákon át fohászkodott a világ teremtőjéhez, legyen vége ennek a borzalomnak. Történt egy nap, mikor az aranyhajú Ruth az éjszaka leple alatt sétálni indult mialatt tekintélyes édesapja bált adott a nagytiszteletű, rangos urak számára. Ő, ki szívén viselte a nemzet sorsát, hidegen hagyta a szórakozás, bájolgás, a képmutató egoista urak között, amikor a kizsákmányolt emberek szenvednek, éheznek, sorsuk reménytelen, kilátástalan.

lany-1830.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elindult Ruth háta mögött hagyva a nagy fehér házban felcsendülő dallamokat, mely egyre halkabbá, a kiszivárgó fények alig láthatóvá váltak, maga sem tudta merre tart, céltalanul andalgott a csillagos éj alatt s álmodozott egy szebb és jobb jövőről, ahol mindenki boldog békességben él egyenlő értékekkel.

- Ó,istenem! Te ki odafenn vagy! Irányítod életünk fonalát, sugárzó szemed villanásával kihúzod a bajból azt ki hisz benned! Én hiszek benned, s úgy teszek minden lépésemmel ahogyan az a tízparancsolatban meg van írva. Minden vasárnap templomba járok,szabad perceimben csak hozzád fohászkodom...de mondd miért nem segítesz, nem magam, hanem az itt élő kizsákmányolt indiai népen. Nem ezt érdemlik, tudom más vallásban élnek,mégis jobbak a keresztényeknél, vegyük csak apámat és az embereit. Könyörgöm, vess véget a pokolnak, nem bírom tovább a rengeteg szenvedést, ha kell átadom az életem szabadságukért cserébe, megteszek bármit csak kérlek, segíts! - drámai zokogásban tört ki a lány, ki szerette az indiai népet,igazságtalanságnak tartotta mi megtörtént a közel 4000 éves kultúrájú ősi néppel.

A földre borult könnyekkel befedett szemével, két kezével a fekete földbe mélyítette körmeit, el nem akarta engedni, mintha valaki elrabolná tőle, s ő képtelen megvédeni azt, még ha nem is az övé, s így is volt a földet Anglia ragadta magához s bekebelezte mint dögkeselyű s szétmarcangolta darabjaira ez ellen Ruth nemtehetett semmit.

indiai-ffi.jpg

- Kisasszony! - szólt egy kedves ifjú férfihang valahonnan a közelből, egyperc néma csend után felállni készült, ekkor pillantotta meg a koldus öltözetű hindu fiatal férfiút, kezét nyújtotta felé mint egy úriember, hogy felsegítse a koszos földről. Ruth kecses mozdulattal nyújtotta kezét és a fiú könnyedén felhúzta a szépséges teremtményt.

- Ramo Dan Huar! - mutatkozott be illedelmesen a fiú.

- Tessék?Nem értem! - kérdezte értetlenül Ruth, nem értett semmi tabból amit újdonsült ismerőse mondott neki.

- A nevem: Ramo Dan Huar! És a magáé kisasszony? -kérdezte udvariasan.

-Ruth Henstridge! Elnézését kérem durva viselkedésemért! -válaszolta a lány, porig alázva érezte magát modortalanságáért.

- Nincs semmi oka rá, hogy bocsánatot kérjen, ön egyáltalán nem durva,csupán járatlan a hindi nyelv területén. - javította ki az intelligens, fiatal nyomorúságos szolga.

- Tudom,de nekem mégis bocsánatot kell kérnem, mert nagyon szégyellemmagam amiért a maguk országában élek, de nem ismerem a nyelvet, a hagyományukat, történelmüket, ha ismerem is valamennyire, az túl kevés ahhoz,hogy kiérdemeljem India szeretetét. - mondta a lányel keseredetten elemésztette a bú s bánat tudatlansága miatt.

- Ne rágódjon ezen kérem!Tudom, hamarosan mindezeket a dolgokat megfogja tanulni... tudja kisasszony maga teljesen különbözik azoktólaz angoloktól akiket én ismerek. Ne haragudjon, ha ezt mondom, de anépe elrabolta a hazámat. Több ezer embert mészároltak le......és...- Ramo hangja megakadt, mert látta mennyire maga alatt volt a lány, belül, szívében nagy feszültség gyűlt össze, oly szomorú volt hallani hazájáról amint embertelen, könyörtelen, gonosz tetteket hajtanak végbe embertársai ellen, s a legrosszabb az, hogy édesapja is hajtószerkezete ennek a borzalomnak. -Kérem, ne haragudjon, nem akartam megbántani, de ez az igazság! - Ramo-nak fogalma sem volt, hogyan vigasztalja, ő igazán nem akarta megbántani, akár életét is adta volna, csak megbocsásson a lány, és barátságába fogadja.

- Én nem haragszom magára, mert igazat beszél, az angolok lelkében elszabadult a pokol s nincs aki megállítsa őket, amiért a legjobban bánatos vagyok, hogy szeretett édesapám is részt vállalt a gyilkosságokban, ez megbocsájthatatlan. - hatalmas erőre volt szüksége ahhoz, hogy könnyzuhataga ne zúduljon a külvilágra s ne tudja meg Ramo mekkora bú gyötri ott legbelül lelkét. E próbálkozás sikertelennek bizonyult megtudta titkát, úgy viselkedett a lánnyal mint egy nemes úr, gyengéd, lágy,melankolikus szavaival vigasztalta sebzett szívét, de mégis legnagyobb igyekezete ellenére sem járt sikerrel, bár látszólag felhagyott a sírással, de belül ordított.

Ígykezdődött minden, ettől az éjszakától Ruth sorsa megpecsételődött, életébe besétált az egyetlen s nagy szerelem, a bolondulásig szerették egymást, titkolták szerelmüket mindenki szeme elől, egészen addig míg ki nem derült,gyermeke fog születni.

haz1.jpg

Aznap a család feje rendkívül jó kedvében volt, Ruth nem tudta miért,vele nem közölte, biztos volt benne valami piszkos ügy lapul a háttérben, amiről családjával sem beszélhet. Az este nagyon kellemesen telt, az ég boltján kigyúltak a szikrázó csillagok, a nappaliban a szülők beszélgettek, nevetgéltek, a gramofonból a páratlan tehetségű Beethoven varázslatos zenéje szólt, s ők kényszert éreztek arra, hogy könnyed táncra keljenek.

- Drágám,olyan elbűvölő vagy mint húsz évvel ezelőtt, amikor megismertelek! Melletted még mindig ifjú gavallérnak érzem magam!- mondta fennkölt, drámai hangvitelben, Ruth még nem ismerte erről az oldaláról csak a gyarló, kizsákmányoló személyiségét láthatta.

- William!Mi történt veled? Évek óta nem viselkedtél így, ilyen felszabadult boldogsággal! Történt talán valami? - kérdezte Ruth édesanyja, a lány az ajtó sarkából leste ki titkos beszélgetésüket.

- Ruth!Nem tudtam, hogy itt vagy! Gyere beljebb, ünnepelj velünk, úgyis olyan ritkán vagyunk ilyen idilli családi körben! - mondta az édesapa elterelve a szót, a választ felesége kérdéséről, a lány néhány lépést tett a szobába, de akár ünnep ide, ünnep oda, ő mosolyogni is képtelen volt, úgy elkeseredett,tanácstalannak érezte a jövőt, és nem volt kivel megbeszélje.Ramo még nem tudott semmiről, Ruth úgy gondolta még túl fiatalés szegény egy gyerek felneveléséhez, és bármennyire is szereti őt, el kell tőle szakadnia, s egyedül felnevelnie gyermekét. Ramo előtt van még a karrier, sikeres orvos lehetne ha nem avatkozna életébe, nem akarja tönkre tenni az életét.

- Mi a baj? Talán nem érzed jól magad? - kérdezte aggódva édesanyja.

- Anya!Apa! ....Én...én...- eleinte nem tudta kimondani azt mi szívét nyomta, habozott a válsz adással, és mikor elég erőt gyűjtöttössze, néhány perc hallgatás után elindult a lavina, mely elsöpört, elpusztított mindent.....

- Gyermekem lesz! - de ez volt még csak az előjáték, a java csak mostkezdődött. - És egyedül fogom felnevelni! - mondta befejezésképpen, szülei teljesen megrökönyödtek a hír hallatán, egy pillanatig azt hitték ez csak álom, rémálom s nema valóság. Ebben a családban ez nem történhet meg, édesanyjának úgy jött mint Dareiosznak az utolsó ütőképes vereség a görögök hatalmas flottája által, erre ő sem számított, ahogy az anyja sem. Hirtelen szívéhez kapott a törékeny, nyúlánk asszony,gyönyörű, dús szőke haját kontyba kötötte fel, ruhája csinos, mély dekoltázsú sok fodorral, csipkével díszített sötétzöld estélyi ruha volt, mely kiadta karcsú alakját.

no2.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Mindezt azért tette, mert tudatáig jutott a tragikus jövendő, milyen sors várhat így lányára, egy törvényen kívüli gyermek által, a társaság kiutálja, megveti, soha nem talál rangjához méltó férjet, jövője megpecsételődik. - erre gondolt Charlotte asszony, de Mr. Henstridge fejében egészen más gondolatok vívtak kemény párbajt.

- Meg kell szabadulni a gyermektől, bármi áron! A család jó híre érdekében, ha mindez kitudódik elmehetek földet túrni, többé senki nem kötne velem üzletet, felszámolhatnám egész eddigi munkámat....- ezekre gondolt édesapja, közben lánya szemébe nézett s egészen más megvilágításba helyezte a történetet. Komolyan,méltóságteljesen, szerető, atyai viselkedéssel közeledett Ruth felé, végigsimította, fájdalmas, halovány arcélét, s ígyszólt:

- És,mond csak kislányom, ki a boldog apa? - kérdezte, csupán azért,hogy megbizonyosodjon milyen származású a kis jövevény, Ruth szégyenteljesen lehajtotta fejét néhány másodpercre, s határozottan apja szemébe nézett azt sugallva, nem érdekli ki mit mond, neki ez a gyerek kell.

- Az apja szegény, szerencsétlen lovász, hindu lovász, a neve Ramo és én nagyon szeretem, régi nemes családból származik, csak ....elszegényedtek....egyedül akarom felnevelni, elég szegény így is, nem akarom tovább rontani a helyzetét! Kérem, ne haragudjon rám apám, nem szabadott volna, hogy ennyire hatalmába kerítsen a szenvedély, az érzelem, tudom meggondolatlanság volt ....- mire a lány végére ért mondandójának addigra könnyeivel mosta fényesre apja lakkozott elegáns cipőjét, maga sem vette észre tettét,annyira uralma alá kerítette a szűnni nem tudó fájdalom. Mr.Henstridge megszánta egyetlen gyermekét, segítő kezet nyújtottfelé, de nem szeretetből, ezzel a trükkel próbált gyermeke bizalmába férkőzni, s bosszút állni a meg nem született gyermeken. Ruth könnyeitől meggyötörten nézett fel tiszteletbeli atyjára, érezte szíve bánatos dobbanását ám enyhítette mindezt a tény, apja szeretetébe fogadta, a gyakran érzéketlen zsarnok, mégiscsak jó ember, a tüskék alatt érző szívrejtőzik, gondolta Ruth, és ez okozta a vesztét, az apa gonosz tervet eszelt ki ellene. Ha tudta volna mit tervez gonosz apja, ha nem bízott volna benne, ha reálisan gondolkodott volna, hiszen ő is tudta mily szörnyűségeket követett el India ártatlan népe ellen, és mégis vakon tette a parancsot, minden másképp alakult volna, ha szíve megkeményedik s megveti ördögi apját, megszakít vele minden kapcsolatot.

- Ne sírj, lányom! Ne sírj! Gondolj születendő gyermekedre! Most menj fel szobádba, és holnapra megpróbálom megoldani a problémát!Még ma beszélek azzal a fiúval, egy gyereknek apára van szüksége,és én elkövetek mindent, hogy az unokámnak szerető szülei legyenek! Azt a fiút fiammá fogadom, s vezető pozícióban elhelyezem a vállalatnál, hogy gyermeked semmiben ne szenvedjen hiányt! - Ó, mekkora hazugság is volt mindez, ha a meséknek hinni lehetne akkor orra tízszer hosszabbra nyúlna mintPinocchionak, de Ruth ezt nem vette észre, még évekkel későbbsem. De ez már másik történet. A tizenhét éves szőke Ruthlelke pillanatnyira megnyugodott apja biztató szavai hallatán snyugodt szívvel tette le fejét az ágyra annak reményébenszerelme beteljesül s a gyermek kit szíve alatt hordoz boldogcsaládban nő majd fel.

- Mirekészülsz, William? - kérdezte Charlotte asszony, ő látta máraz első percben, hogy férje valami borzalmas tettet akar véghezvinni a gyermek ellen. - Azt ne mond nekem, hogy a családbafogadod azt a szerencsétlent, mert én ezt nem hiszem el! - azokos asszony meglátta a férfi titkolt szándékát, hiába isrejtette el az igazságot, és ez az igazság nagy betűvel az arcáravolt írva, mert van amit senki sem rejthet el a ráérző lélekelől, és ő ezt tudta, Charlotte asszony még veszélyes lehetszámára. Tud valamit, ha nem is osztotta meg vele, sürgősen kikellett találnia egy tervet, meggyilkolni nem gyilkolhatta meg, aztúlzottan szembetűnő lett volna, mellesleg szüksége lehet rá,ha ennyire ismeri az embereket, hasznát veheti még más területen. - De drágám, hogygondolhatsz ilyesmire! - kérdezte a férfi, az asszony nemválaszolt, magára hagyta, feldühítette a tény, hogy férjeennyire ostobának tartja. Nagy dühösen becsapta az ajtót, a síkosmárványpadlón végigrohant, egészen a szintén márványbólkészült fehér lépcsőig, amely 16. századi stílusban lettmegmunkálva, tekintélyes, ám ugyanakkor lágy karcsúságúkanyargó lépcsőt bíborvörös szőnyeg fedte. A gondokat,problémákat szívén viselő asszony nem nyugodott bele a titokba,elhatározta utána jár a rejtélynek, tisztában volt vele, itt valami piszkos dolog van kialakulóban, és ezt valakinek meg kellakadályoznia. Charlotte lassú léptekkel igyekezett szobája felé,közben folyton azon töprengett mit is tehetne, ha legalább tudnámi jár férje fejében, bár titkon sejtette, de önmagának isfélt bevallani az igazat. Nem gondolta volna még rémálmában sem,hogy ekkora gonoszságra képes lenne, tudta zsarnok, uralkodó, deha tudná részt vett több ezer ember kivégzésében, biztos nemtétovázna kimondani, hogy férje mindenre elszánt hidegvérűgyilkos. Mikor már majdnem felért a lépcső végére, akkor furcsahangokat hallott, hallotta amint valaki óvatos, puha léptekkelhalad végig az előtéren. Gyorsan elrejtőzött a lépcsőkorlátjánál s ott figyelte ki férje cselekedeteit. Mr. Henstridgemegfontolt, körültekintő mozdulatokkal körülnézett, nem látja- e valaki, de nem sejtette felesége elrejtőzött a közelben, őmindent látott, látta a férfi arcán készül valamire, valaminagyon gonosz tettre, abban a tudatban senki sem tudja távozik azéjszakába, halkan bezárta maga mögött a bejárati ajtót. Az asszony úgy gondolta ösztöneire hallgat, most vagy soha meg kelltudnia az igazat, felvette a sofőr felöltőjét s utánalopózott arejtélyes sötét éjszakába. Aznap nagy vihar tombolt, nem csoda,ezt okozza a monszun,de Charlotte nem félt, ő bátor asszony volt,s lánya érdekében mindenre képes lett volna. Akár egy anyatigris, ő felvállalta, hogy az éjszaka leple alatt utána jármi rejtőzik az árnyékban. Mr. Henstridge gyalogosan indult útnak,arcát eltakarta kabátjának széles gallérja, csupán gonoszszemei világítottak a sötétben, akár egy macskának. A birtoknagy kiterjedésű vidékén csupán néhány ember végezte aznapimunkáját, Harry, a sofőr épp ekkor vitte vissza a garázsba ahomokfutót, néhány szolga a nagy cseppekben eső viharos időbenkémlelte az eget, esti pihenésképpen, csavart dohányt szívtak,beszéltek különféle dolgokról mi a szegényeket érinti, az angolok elnyomó politikájáról, betegségről, családról.

- A lányom a jövő héten megy férjhez, egy dolgos, jóravalófiatalember felesége lesz! Lennél az esküvői tanú? - kérdezteegy magas sovány bajszos indiai férfi kopott megviselt ruházatban.

- Miért ne!- mondta a másik unottan, látszólag nem foglalkoztatta azesküvő, annál nagyobb gondja volt, teljesen magába roskadt abúskomor tekintetű ifjú férfi, aki csak ránézett láttaszemében a mérhetetlen fájdalmat, olyan volt mintha Mínosz királylabirintusába tévelyedett volna el s képtelen meglelni a legendásaranyfonalat mely megmutatná a kiutat a sötétségből. Amintmegpillantották tiszteletbeli gazdájukat, mélyen meghajoltakelőtte, kivéve a fiatalabbikat, ő ügyet sem vetett rá, normálisesetben Mr. Henstridge még ma elküldte volna, de most fontosabbdolga akadt, de felesége szeme elől nem menekülhetett. A férfi nyomban bekanyarodott a lovászok szállása felé, de ddig nem mentel, ugyanis a lovardából kiszűrődő fényességet fedezett fel,és egy érdekes beszélgetést.

lo.jpg

- Rendben,Ramo! Most már visszavonulhatsz, eleget dolgoztál!- mondtaCharles, az angol főlovász, az ifjú férfi szemei felragyogtak ajóleső dicsérettől, és persze a lehetséges pihenés gondolata avégső beteljesülést hozta el számára. Az úr nyomban lecsapottrá, nem hagyta elfutni, számolni valója volt vele még ezen azestén, azonnal teketóriázás nélkül irányt vett a lovardába,mialatt megvetette lábát a tisztára súrolt fapadlón erregondolt: - Hát megvagy! Most nem menekülsz! Megfizetsz amiértelraboltad egyetlen lányom becsületét, te gaz! - gondolta aférfi a rövid út során, hogy kelepcébe csalja a fiút visszakellett fojtania mindenfajta dühét, csak így állhatott bosszútRamo-n, kinek egyetlen bűne volt csupán, szerelembe esett egybefolyásos gazdag ember lányába....

- LordHenstridge! Mi járatban van? Miben segíthetek? - kérdezte afőlovász, nagy öröm kitörésben, de mindez csak tetszőlegesvolt, a pokolba kívánta volna vagy bárhová máshová. Ramofejében egészen más gondolatok telepedtek meg, vajon rájöttkapcsolatukra, és most felelnie kell. Kérdezte magától, a lordvalóban vérbosszút akart elkövetni Ramo ellen, agyát teljesenelöntötte a gyűlölet, nem gondolkodott, csak cselekedett.

- Nem,Charles, nem! Most a fiatalemberrel szeretnék beszélni! -válaszolta ridegen, a főlovász még tétovázott egy kis ideigazután magára hagyta a két férfit. Az úr gyilkos tekintetévelfürkészte a fiút, alig várta a percet, hogy véghez vigyebosszúját. Amikor a lovász elvonult társaságukból, így szólta lord: - Mond, mit műveltél a lányommal? - kérdeztefelelősségre vonva a fiút.

- Én,én semmit, uram! Leszámítva azt, hogy halálosan beleszerettem. -válaszolta Ramo halálra rémülve.

- Csakennyit, valóban? - kérdezte magából kikelve Mr. Henstridge.

- Igen,igen uram! - válaszolta Ramo, szemei üvegessé váltak, fogalmasem volt mi lesz az elvetemült lord következő lépése, csakreménykedett lelke lecsillapodik, s futni hagyja őt.

- Alányom gyermeket vár! Mi erről a véleményed? - mondta a komorédesapa.

- Énvagyok az apa, és vállalom a gyermeket, mindent megteszek érte! -mondta Ramo, de Mr. Henstridge-t nem érdekelte, csak egyet akart,tűnjön el a házból, a lehető legmesszebbre.

- Ezmind nagyon szép, de a lányom nem akarja! Nincs szándékábanjobban nehezíteni helyzeteden, így is elég szegény vagy, majdtalál magához való férjet és apát a gyermekének. - mondtahátat fordítva az úr.

- Deén nem mondok le a gyerekről! És Ruth-ról sem, szeretem őt!!!- Ramo harcolt a szerelemért, de mindhiába, nem ért el velesemmit, a helyzeten nem változtathatott, végérvényesen szakítaniakellett a szerelemmel s a még meg nem született gyermekével.Szívesen sírt volna e fájdalmas percekben, úgy ahogy még sohasemsírt, de nem tehette, mert nem szállhatott szembe a nagy hatalmúfelette álló lorddal, az ő keze bárhova elért, nem veheti felvele a harcot, a vége biztos vereség lenne, mely a halál torkábavezet, ahonnan nincs visszatérés.

- Hogymerészeled? Dacolhatsz velem? - vetette fel a kérdést az apaszámon kérően, arra utalva, hogy ő a világ ura, szava ellen nemszegülhet senki sem.

- Nem,nem, nem uram! Én csak annyit akartam ezzel mondani, ha a lányagyermeket vár, akkor az én felelősségem felnevelni azt... és éntisztességgel felnevelném, ha kell éjt nappallá téve dolgoznéka gyermekért és édesanyjáért! - Ramo prózai vallomása nemenyhítette meg a kőszívű bárót, akinek nincs más lételememint a pénz és a hatalom, más egyéb emberi érzések nem létezneklelkében, bolondnak és ostobának tekint mindenkit, kinek lelkébenelszabadul az érzelmek tomboló viharzónája. S legfőképp aszerelem területén érzett így, amely mint villámcsapás tör be,mint az ember életébe. Olykor olyan mint a friss tavaszi szellő,van amikor olyan mint a nyári tikkasztó napsugár, van mikor, esik,fúj, de a legrosszabb az, mikor elsötétül az ég, gonosz feketefelhők gyülekeznek egymás után, jelezve, hogy ők vették át ahatalmat, ettől kezdve minden másképp történik, átveszi azuralmat s tornádóvá válik. Ez jellemzi a szerelmet a báróeszméje szerint, és valahol igaza van, a szerelem tényleg nagyonváltozó, de akárhogyan is szükségünk van rá, a szeretetre,érzelmekre, nélküle félemberek vagyunk, csak tévelygünk anagyvilágban, céltalanul.

- Azthiszed ezekkel a szánalmas érzelmekkel fel tudsz nevelni egygyereket, ahhoz ennél sokkal többre van szükség, és különbenis, hol tudnád te megadni azt a biztosanyagi hátteret,egzisztenciát amit én hosszú éveken át fáradságos munkávalfelépítettem. Vagy talán azt szeretnéd, hogy nyomorban éljenek,fiam , te bizonyosan dologszerető, okos férfi vagy, és szerintemmeg fogod érteni, a lányom nem ilyen sorsot érdemel. Van egyajánlatom a számodra: adok 1000 dollárt, ha eltűnsz az országból,nem mondhatod, hogy szűk markú vagyok veled szemben! - mondta abáró s nagylelkűen nyújtotta át a csekket, Ramo úgy nézett rá,mintha az a pénz a legádázabb ellensége lenne, az úr várt egykis ideig s utána ordított torka szakadtából, a fiú ijedtébenhátra lépett néhány lépésnyire.

- Atiéd! - kiáltotta.- Szóval nem kell, hát így is jó! De mégma éjjel elhagyod ezt a házat, és írsz egy levelet, amelyben ezáll: Nem vállalod a gyermeket! - mondta fenyegetően, és Ramotette a dolgát, megírta a levelet, de a pénzt nem fogadta el.Tette mindezt azért mert nem megy el örökre, hamarosan visszatér,de gazdagon, akkor majd minden probléma elhárul majd a szerelmükelöl. A Lord magára hagyta Ramo-t, kinek lelke háborgó tengerként ordított kinn a nyílt vízen, de hiába ordított,kiáltott segítségért, még fel sem figyelt senki. Nincs kiút ebből a kelepcéből, de szerelmét magára nem akarta hagyni,harcolni akart s nem is gondolta, hogy felkavarja a csendes,nyugodt víz felszínét, mert a víz felszíne alatt megbújva mocsok és szemét rejtőzik.De ez még nem minden, a tó mélyén lakozik a szörnyeteg ki emberi vérrel táplálkozik, most is kétségbeesettenkutatja legújabb áldozatát, hogy lecsapjon rá és megsemmisítse.Ramo gondolkodott s a következő döntésre szánta el magát: hátatfordít a tekintélyes Henstridge villának, visszamegy szüleihez, sjól átgondoltan, megfontoltan készül a háborúra s alegóvatlanabb pillanatban, amikor senki sem várja, lecsap a gonoszúrra. Megfizet majd minden szenvedésért, harcolni fog a nőért,kit a világon a legjobban szeret, vele akarja leélni az életét, persze mindez csak álom, az a valóság egészen más. A leendőapa, ki ízig-vérig indiai összecsomagolt néhány holmit s útnakindult az angolok által elnevezett indiai negyedbe, mert ott élneka szülei s rokonai. - Ramo!Butaság útnak indulni ebben a viharban! A gazda nem lehet ennyirekönyörtelen, ilyen időben nem rúghat ki a házból. - mondtalovász kollégája az éjszaka közepén, ki felriadt álmábólRamo körültekintő pakolására, bár csendesen végezte feladatát,ő mégis felébredt. Talán érezte egyetlen barátja elhagyja őt,kitöbb volt barátnál Ramo volt számára a második apja atizenhárom éves fiúnak, korán el kellett hagynia a családifészek melegét, hogy eltartsa idősödő szüleit. Nem akartelválni barátjától, mert itt mindenki zöldfülűnek tekintetteőt, pedig ha tudnák mennyi megrázkódtatáson ment keresztülfiatalkora ellenére, akkor nem gúnyolódnának rajta egy cseppetsem. Születését követően néhány hónappal torokgyík ejtetterabjává, már félő volt megéri a holnapot, szülei éjt nappallátéve siratták gyermeküket, fohászkodtak Sívához, Ganésához, ajószerencse elefántfejű istenéhez. Shabar, mert így hívták alovászfiút egy valakinek köszönhette életét, bölcs nagyapjánakki értett a természet nyelvén s dzsungel mélyéről szerzett ősinövény levéből életet adó főzetet készített s a fiúhamarosan meggyógyult. Ám ezzel még nem értek végetmegpróbáltatásai, míg betöltötte a tizenharmadik életévétátélt egy tűzvészt, fivére korai halálát, kit a dzsungelbenszéttépett egy fekete párduc, földjüket elkobozták, ígynagyapja testvére megosztotta velük sajátját. Eddig úgy hittékvége az ínséges időszaknak, de tévedtek, a terményadót 50%-raemelték fel, az angolok adójáról nem is beszélve, ezért ment elShabar szerencsét próbálni.

- Sajnálom,Shabar! Mr. Henstridge megparancsolta, még az éjjel távozzak aházból! Te nagyon jó barátom vagy, és az is maradsz, csak egyidőre megyek el, nem örökre...- mondta Ramo szomorúan barátjaszemébe nézve, mert el kell hagynia őt, és nem tudja mikor látjamég egyszer, talán soha!

- Nagyonfogsz hiányozni! Te voltál az egyetlen, ki nem úgy nézett rámmint egy ostobára, kinek nem lehet semmi hasznát venni... Ígérdmeg, hogy visszajössz, ígérd meg! - mondta Shabar mélyfájdalommal telítetten, bár ő maga is tudta, hiába ígéri jóbarátja, soha többé nem fogják látni egymást.

- Eztmegígérem, barátom! Történjen, bármi, visszajövök, mertvissza kell jönnöm... - és Ramo búsan, magába burkolózvalehajtotta fejét, kezébe vette könnyed batyuját s búcsúzóan megölelte élete egyik legjobb barátját, nagyot sóhajtott miutána két számpár különvált egymás tekintetétől. Ramo elindultsorsa további útján, melyről nem tudta hova vezet, ha tudta volnami vár rá a következőkben, biztos nem tette volna meg ezt alépést, bár mindenki tudja saját sorsa elöl senki nemmenekülhet....

Az napiszonyú erejű vihar tombolt odakinn s Ramo-t mégis elkergetteamikor a legbátrabbak sem merészkednének ki az ajtón túlra. A ragyogó hold fényességét elfedte a nagy sereggel érkező feketefelhők baljóslatú ereje, Ramo felnézett az égre és megrémült,ereiben megfagyott a vér, mikor a kilépett a villa vaskapuján.Vajon most merre induljon, pénze nincs, sürgősen biztonságosmenedéket kellett találnia mielőtt még lecsapnának rá az istenek nyilai.